A bushido szó a harcos-lovag-út elemekből tevődik össze, és azokat az íratlan szabályokat jelenti, melyeket a fegyveres nemeseknek be kellett tartaniuk a mindennapi életben és hivatásuk gyakorlása közben egyaránt (Nitobe, 1998). Ezek a ki nem mondott, le nem írt, legfeljebb szállóigékben és történetek tanulságaiban rejtező szabályok a tapasztalatból származtak, s gyűltek össze íratlan lovagi erkölcsi kódex formájában.

Kire vonatkozott ez a szabályozás? Csakis a fegyveres nemesekre: azoknak a harcos családoknak a tagjaira, akik bátorságuk és hősiességük folytán kiváltságokat szereztek. Ők voltak a szamurájok, akiknek felemelkedése a feudalizmus intézményeinek 12. századi kialakulásához köthető. A szamuráj cím öröklődött, de el is lehetett veszíteni, ha valaki nem a bushido szellemének megfelelően élt és harcolt.

A bushido forrásai több ágból származnak. Egyrészt a Japánban elterjedt vallások szolgáltatták az ideológiai alapot. A zen-buddhizmus a sorsba vetett nyugodt bizalomra, az elkerülhetetlenbe való beletörődésre, az élet semmibevételére és a halállal való barátságos viszonyra tanította követőit. A sintoizmus a feljebbvalóink iránti hűséget, az ősök és a császári család tiszteletét, és a gyermeki jámborságot hirdette.

A bushido két alapvonása — a hazafiság és a hűség eszménye — a sintoizmus eszméiből származik.

A források között találjuk a kínai gondolkodókat, Konfuciuszt és Menciuszt. Tanításaik természetesen nem mondanak ellent az előbb említett vallási tanításoknak, ugyanis a hűséget, a kötelességet és a hagyományok tiszteletét hangsúlyozták az erkölcsi viszonylatrendszer 5 területén: úr és szolga, apa és fiú, férj és feleség, idősebb és fiatalabb testvér, valamint barát és barát között.

Mindezen tanítások és tudásanyag a cselekvésben tükröződött, hiszen "tudni és cselekedni egy és ugyanaz" (Wan Yan Ming, idézi Nitobe, 1998).

Egyenes jellem, őszinteség, igazságosság (Gi, Seigi)

A bushido vezéreszméjének tekintett egyenesség, mint gerinc, adott tartást a szamurájnak. Ez egyben igazságosságot is jelent, illetve igazságot, ami szorosan összefügg a becsület fogalmával.

Az egyenes jellem az az erő, mellyel tudjuk, hogyan kell cselekednünk. Ide tartozik a kötelesség fogalma is, a "giri". A kötelesség, mely akkor is motiváló erő, ha nincs más. Ez kényszeríti ránk a gyermeki jámborságot (pl. szüleinkkel szemben), ha a szeretet már hiányzik.

Bátorság, kitartás (Yu, Yugi)

A bátorság csak akkor számít erénynek, ha az igazságosság és a becsület védelmében használják, egyébként lehet aljasság vagy ostoba vakmerőség. Az igazi bátorságot a hűség és a becsület szüli. Ennek elsajátítására korán elkezdik tanítani a szamuráj gyermekeket. Néha kegyetlennek tűnik a szülő, aki éjszaka kiküldi gyermekét, vagy hajnalban felébreszti, hogy télen mezítláb vigyen el egy üzenetet. A mesék és hősökről szóló történetek azonban megteremtik a bátorság ideálját a gyermekben.

A bátorságnak mind a szamuráj férfiban, mind a nőben egyaránt jelen kell, hogy legyen. Nőktől ugyanúgy elvárt volt, hogy hősiesen küzdjenek, és ha kell, hősiesen haljanak meg.

Jóindulat, együttérzés, könyörületesség (Jin)

A japán feudalizmus Nitobe szerint azért nem lett önkényuralom, mert a keleti filozófiák szellemében jól megfért egymás mellett a nyílt becsületesség és a szigorú igazságosság, mint férfias erények és a jóindulat és könyörületesség nőies értékei.

Ezt testesíti meg az uralkodó jóindulatú szülői gondoskodást szimbolizáló igazságossága. A jóindulat azonban nem gyengeség, hanem céltudatos erő, mely képes megmenteni vagy megölni.

Udvariasság, tisztelet (Rei, Reigi)

Az udvariasság az együttérzésből származó erény, mivel kifejezi a másik ember személyének és érzéseinek tiszteletben tartását. A japánok úgy tartják, hogy legmagasabb rendű formájában megközelíti a szeretetet.

Az udvariasság finoman kimunkált szertartások, etikett formájában figyelhető meg, melynek legfőbb jellemzője a kecsesség. Legszebb példája ennek a teaszertartás, a cha-no-yu.

Az udvariasság természetesen a másik fél és saját becsületünk megőrzésének is egy módja. Udvariatlannak lenni annyi, mint lábbal tiporni a másik ember személyét, s ez becsületsértés, mely az egyik legkomolyabb, mindenkor megtorlást kívánó bűn.

Igazmondás, őszinteség (Mokoto)

Enélkül az erény nélkül az udvariasság csak színjáték. A szamuráj szava olyan mértékben hitelesítette egy állítás valósságát, hogy írásbeli megerősítésre nem is volt szükség.

Persze mindig akadnak igaz és hamis prédikátorai egy eszmének. A japán történelem sem mentes a stratégiai célú cselszövésektől és hazugságoktól, melyeket mindig valamely nemes cél érdekében tettek. A bushido szellemében azonban az igazság követése volt az egyetlen bátor, becsületes cselekedet. Az udvariasságból elferdített igazság azonban nem bűn, hanem üres formalitás, melyet valószínűleg senki nem vett komolyan.

Becsület (Meiyo)

A bushido legfontosabb erénye, mely a személyes méltóságot és önértékelést is magában foglaló érzés. Maga a fogalom új keletű a japán nyelvben, a lovagi korban olyan szavakkal fejezték ki, mint név, arc, vagy külső megítélés. Ha valaki "elveszítette az arcát", vagyis megszégyenült, az a legnagyobb megaláztatás volt egy szamuráj részére. Neve is csak a felsőbb osztályok tagjainak volt. Az alsóbb osztályok tagjainak neve vagy foglalkozásukból — halász, hordár, szakács — vagy családi pozíciójukból származott: Első Lány, Második Lány, stb.

A becsület elveszítéséhez kapcsolódó szégyenérzetet korán a szamurájba nevelték. Azt tanították, hogy "a becstelenség olyan, mint a fa kérgén lévő forradás, az idő ahelyett, hogy meggyógyítaná, egyre nagyobbra növeli". Ezért a becsület nevében gyakran követtek el rémséges kegyetlen megtorlásokat.

Ha a becsületet megtorlással nem lehetett visszaszerezni, akkor a szamurájnak kötelessége volt szeppuku-t elkövetni, mellyel visszaállíthatta nevének tekintélyét, vagy legalább következő életeire jobb pozíciót biztosított lelkének. Azonban ezt a kegyet sem kaphatta meg mindenki, hiszen becsülettel meghalni a szamuráj előjoga.

A hűség kötelme (Chugi)

A feudalizmus alapja a hűbéri hűség, mellyel a hűbéres tartozott hűbérurának. A japán feudalizmus hierarchikus társadalmában is elsősorban a hűbérúrnak tartoztak vazallusai hűséggel, de a társadalom minden intézményében jelen volt a feljebbvalókkal szembeni hűség kötelme. Igaz volt ez a családra, ahol gyermekek szüleiknek, feleségek férjüknek, fiatalabb testvérek idősebb testvérüknek voltak kötelesek hűséggel szolgálni.

A többszörös hűségi láncolatban azonban mindig a hűbérúrhoz (földesúrhoz) való kötöttség volt a legfőbb. Csak ezután következett a család, amelynek érdeke és értéke egy és oszthatatlan, a tagok egymásnak elkötelezettek, és ez a kötelezettség a (jó esetben szeretettel megtöltött) hűség.

A szamuráj a mai napig az egész japán nép szépség- és erkölcsi ideálja. Mesék, történetek és újabban filmfeldolgozások hagyományozzák szájról szájra a legendás szamuráj-hősök dicsőségét.

A bushido két vezéreszménye a hűség és kötelességtudat, és a belőlük eredeztethető hazafiság ma is a legfontosabb erények egyike. A szolgálat, a közösségért való önfeláldozás a modern korok szamurájait is jellemzi, ld. például a második világháború kamikaze bombázóit, vagy a mai nagyvállalatok alkalmazottait. A japán üzletemberek becsületessége is példaértékű, pedig semmi nem állt távolabb a szamurájtól, mint a kereskedelem, vagy iparűzés.

Összességében a japán kultúrára jellemző alapértékek ma is visszavezethetők a dicső lovagi múltra.

Forrás: Lassú Zsuzsa: A Bushido, mint kultúrára jellemző értéktár
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Miyamoto Musashi (1584-1645) sokan minden idők legnagyobb japán kardvívójának tartják. Musashi kétkardos technikájával vált híressé. A kardművészet gyakorlása mellett a mester foglalkozott szobrászattal és festészettel is. Híres és hírhedt kardvívó volt, aki a számtalan, sokszor halálos kimenetelű párbajok alatt sem talált legyőzőre.

Tipikus ronin, azaz gazdátlan szamuráj volt, aki csak élete késői szakaszában vált igazi szamurájjá, és a kardforgatás egyik stílusának alapító mesterévé. Fokozatosan formálta át magát ösztönös harcosból olyan emberré, aki megszállottan keresi a vallásos önfegyelemet és a természettel való azonosulást. Tudatosan alakította harci képességeit a háborús szolgálat helyett a békeidős jellemépítés eszközévé.

Népszerűségének fő forrásai a halála előtt írt művek: a Go Rin No Sho ("Öt gyűrű/kör/elem könyve") és a harcosok számára írt viselkedési kódex, a Dokukodo ("Az egyedül járó útja").